Regionális hírek

Az ötvenéves jubileumra készülő Kovács István élete a zene

– Milyen érzésekkel készül a koncertre? – Nagyon jó erre gondolni, méltó módon szeretném megünnepelni a jubileumot, remek zenészek jönnek a rendezvényre. Ha minden olyan, számomra kedves embert meghívtam volna, akivel együtt muzsikáltam, a mohácsi Széchenyi téren sem férnénk el

Tovább

Állami támogatás kellene a kenyérhez

Az a gyakorlat ugyanis, hogy minden év elején áremelések várhatók, jóformán már senkit sem lep meg. Most például a pék szövetség bejelentése alapján a kenyér ára fog megemelkedni, ráadásul nem is kicsivel – a nyilatkozat szerint az emelkedő alapanyagárak és

Tovább

Az elfeledett népdalok is élvezetesebbek lesznek a gitárszóval

A tiszta forrásból jövő élőzene fontosságára hívja fel a családok figyelmét a Cine Zenei Alkotóműhely, melynek megálmodója Dávid Veronika – gitárművész-tanár – tavaly áprilisban indított a szülők, nagyszülők számára gitárworkshopokat. Ezeken az alkalmakon pár óra alatt bárki megtanulhat néhány gitárakkordot,

Tovább

Összeütközött három autó Pécsett

A 6-os főút és az Állomás utca kereszteződésénél történt az eset. Három gépkocsi karambolozott Pécsett, a 6-os főút és az Állomás utca kereszteződésénél. A balesethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották, akik áramtalanítják a járműveket. A mentők is a helyszínen vannak.

Tovább

Olvasói levél: sokan halnak meg az utakon

Búcsú a hazai halálutaktól címmel a Dunántúli Napló nemrég korszerűsödő, biztonságosabb magyar közutakról számolt be. Hasonló fejlesztéseket valósítottak meg a többi uniós országban is, aminek következtében 2010 óta (2017-ig számolva) 6500 halálos balesettel kevesebb történik az EU-országok útjain. Az Európai

Tovább

Nehéz időkben is szép volt az ünnep

Volt idő, amikor még nem volt tévé, de még rádió is csak keveseknek – írta levelében olvasónk. Olyan nagy volt a szegénység, hogy az emberek mindennel megpróbálkoztak, hogy valami hús is jusson az ünnepi asztalra. Voltak, akik nyulakat, tyúkokat tartottak,

Tovább