Blog

Új sorozatban tért volna vissza a képernyőre Gesztesi Károly

Új sorozatban tért volna vissza a képernyőre Gesztesi Károly

by 2020.01.12. 0 comments

Gesztesi Károly titokban arra készült, hogy visszatér a televízióba, és már meg is volt, hogy melyik sorozatban.

Kapitány Iván a 2005-ös Kútfejek című film forgatásán barátkozott össze Gesztes Károllyal, aki a Blikknek elárulta, hogy a színésszel január végén forgatták volna egy tervezett sorozat próbaepizódját.

A mi kis falunk, a Dárga örökösök, és a Válótársak producere úgy fogalmazott, nem is válogattak Gesztesi szerepére, maximálisan megbíztak a színművészben:

„Tudtam, ha elvállalja a feladatot, akkor százszázalékos munkára számíthatunk tőle.”

Gesztesi Károly 2003 és 2009 között közel húsz játékfilmben szerepelt, a legtöbb hazai alkotásban részt vett. Azóta nem nagyon lehetett moziban látni, és miután 2015-ben távozott a Jóban rosszban című sorozatból, a televízióból is eltűnt. Kapitány Iván szerint ez az új sorozat lehetett volna az ő nagy visszatérése, és nem csak ő számolt volna vele:

„Egyedi karakter volt, semmivel sem összetéveszthető habitussal és humorral. Egy helyes maci, aki mindig szerethető maradt. Senki nem akarta, hogy tehetsége kihasználatlan maradjon, ezért kaptak is utána. Nemcsak mi, egy másik produkció is számolt vele, már a válogatón is túl volt.”

Borítókép: Librarius

Forrás: Promotions.hu


Warning: count(): Parameter must be an array or an object that implements Countable in /home/avicxvli/wwroot/plus36.hu/web/wp-content/themes/somogyma-theme/includes/single/post-tags.php on line 4

Nincs hozzászólás

Jump into a conversation

No Comments Yet!

You can be the one to start a conversation.


Warning: Illegal string offset 'rules' in /home/avicxvli/wwroot/plus36.hu/web/wp-content/themes/somogyma-theme/functions/filters.php on line 204

Warning: Illegal string offset 'rules' in /home/avicxvli/wwroot/plus36.hu/web/wp-content/themes/somogyma-theme/functions/filters.php on line 205
<