Blog

Szabályokat változtat az X-Faktor, már a harmadik élő adásban

Szabályokat változtat az X-Faktor, már a harmadik élő adásban

by 2019.12.01. 0 comments

Tavaly nagy változtatásokat eszközöltek az X-Faktor élő adásaiban, a kiesés folyamata teljesen átalakult. A korábbi rendszerrel szemben a műsor alatt nincs végig szavazás.

A produkció egy úgynevezett székes védettségi módszert vezetett be, ami a műsor idei első két adásában is látható volt. A harmadik élő adástól viszont, az eddigiekhez hasonlóan, szabályváltozást hoztak.

Megfeleződött az X-Faktor mezőnye: Ők estek ki a 2. élő adásból

Rendhagyó módon a korábbi X-Faktor-idényekhez képest már az első élő adás után négyen hagyták el a tehetségkutatót. A C.O.O.L., a Speranta, Huszár Anett és Anti bácsi számára hamar véget ért az élő adás. A mentorház izgalmas pillanatai után lezajlott a 2019-es X-Faktor első élő showja.

SorozatWiki információi szerint szombat este az eddig kizárólag nézőkre épülő szavazási rendszer és a székes védettséges módszer is működik majd, mivel a versenyzőknek két-két dalt kell előadniuk.

Ennyit kaszálhatnak az X-Faktor mentorai az RTL Klubtól

ByeAlex, Gáspár Laci, Puskás Peti és ettől az idénytől Dallos Bogi mint mentorok kapnak helyet a műsorban. Az X-Faktor az RTL Klub egyik legnépszerűbb műsora, amely ma, október 5-én indul útjára. Nem csoda hát, hogy a nagy rivális, a TV2 megpróbál hétről hétre műsorváltozásal élni, hogy felzárkózon.

A hat versenyző első körben előadott produkciói alatt végig lehet majd voksolni bármelyikükre. A szavazás végén, de még a műsor közepén egyikük kiesik, a többieknek pedig még egy dalt elő kell adniuk.

A harmadik élő adás második felében újra bevetik a székes rendszert, de a mentorok már csak két énekest védhetnek majd meg, a harmadiktól a nézők szavazás útján felállítanak egy versenyzőt, így esik ki még egy énekes az adás végére.

Forrás: Contextus.hu


Warning: count(): Parameter must be an array or an object that implements Countable in /home/avicxvli/wwroot/plus36.hu/web/wp-content/themes/somogyma-theme/includes/single/post-tags.php on line 4

Nincs hozzászólás

Jump into a conversation

No Comments Yet!

You can be the one to start a conversation.


Warning: Illegal string offset 'rules' in /home/avicxvli/wwroot/plus36.hu/web/wp-content/themes/somogyma-theme/functions/filters.php on line 204

Warning: Illegal string offset 'rules' in /home/avicxvli/wwroot/plus36.hu/web/wp-content/themes/somogyma-theme/functions/filters.php on line 205
<